Nagyjából 7 éve még zöldfülű, álmodozó egyetemistaként koptattam az ELTE padjait. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy egy napon úgy térek vissza ezekre a régi folyosókra, hogy már én tartom az órát, a karrieremről és az eddigi élettapasztalataimról mesélve a mostani diákoknak.

A dolog úgy indult, hogy a volt szakdolgozati konzulensem, Hammer Ferenc tanár úr (aki immár a Média Tanszék vezetője) pár hónapja rám írt Facebook-on: ‘Gyere hozzánk órát tartani!’

Ez elég izgalmasnak hangzott ahhoz, hogy leüljünk egy kávéra. Akkor mesélte el, hogy a Tanszék kreatívgazdaság-gyakorlatok órája négy éve indult, és azóta minden félévben felvehető szakszeminárumként. A kurzusra minden héten más-más ELTE Médiás alumni jön vissza előadást tartani a kreatívipar egy-egy szegmenséről. A hallgatók így változatos szakterületeket ismerhetnek meg, és gyakran a kulisszatitkokról is hallhatnak egy cég mindennapi működésével kapcsolatban. Az órákra való bekerülés feltétele az adott témához kapcsolódó, előadó által megszabott házi elkészítése, az előadó pedig ezután kiválasztja az általa legjobbnak ítélt munkákat.

Járt már itt órát tartani Kováts Mihály, az RTL Híradó szerkesztője, Tóth Flóra, a WMN videóproducere, de Londonban dolgozó sommelier és NGO-s aktivista is. Megtiszteltetésnek éltem meg tehát, hogy Hammer tanár úr az én tapasztalatomat is relevánsnak tartotta.

Elmélkedésekbe’.

És hogy miről meséltem a diákoknak? Többek között körbejártuk azt a kérdést, hogy hogyan épül fel egy globális marketingügynökség? Mit csinál egy Account Manager? Milyen egy jó kreatív brief? Mi a közös egy manchesteri villamos dekorációban, egy új-zélandi digitális kampányban vagy egy malajziai partnernek készített sales anyagban?

Az óra végén még interjú és készült velem, amiből csak egy gondolatot idéznék itt:

“Azt mondanám, hogy ha bármilyen titkom is van, az az, hogy sose gondoltam, vagy gondolok bele abba, hogy valami nem sikerülhet. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy menni fog, és meglesz, és a gondolataim közt semmilyen helyet nem hagyok a bukás opciójának.”

Ha kíváncsiak vagytok az egész interjúra, ezen a linken olvashatjátok végig.

Hamisítatlan hangulat és utcakép a város legmultikultibb negyedéből, Nørrebro-ból.

Koppenhágába utazol a közeljövőben, és szeretnéd, ha a kirándulás túlmutatna Kis hableány, Tivoli, Nyhavn háromszögön? A dán fővárosba évente több, mint másfél millió turista érkezik, és többségük bizony a sétálóutcán és a Tivoli körül tobzódik, mit sem sejtve a város valódi hangulatáról. Dán dizájn, hygge, sárgafalú házikók, alternatív közösségek, rejtett jazz bárok. Íme 5 koppenhágai helyszín, amit látnod kell, ha idelátogatsz.

1. Dán dizájnmúzeum

Koppenhága a dizájn fővárosa. A dán dizájn, mint önálló stílusirányzat az 1950-es évek óta létezik, és olyan nevek fémjelzik, mint Arne Jacobsen vagy a Bang & Olufsen. Ott van az utcákon, a kirakatokban, a pékségek cégérein, egyszóval, a levegővel is azt lélegzed be.

A Dizájnmúzeum kávézója.

 Ha csak pár napot töltesz a városban, és ezalatt a rövid idő alatt a lehető legtöbb dánságot szeretnéd magadba szívni, akkor a dizájnmúzeum egy kihagyhatatlan hely. A kis múzeum város fő turistalátványosságától, A Nyhavn-tól 10 perc sétára található. Mivel az épület négyzetalakú, így a 4 folyósón, a kiállításon nagyjából kronologikusan végighaladva ugyanoda érkeztek vissza, ahonnan elindultatok. Micsoda metafora. A kiállítás körülbelül 1-1,5 órát vesz igénybe, utána pedig ki ne hagyjátok az isteni sütiket a múzeum kávézójában! Ha mentek, a diákigazolványotokat ne hagyjátok otthon, ugyanis ez a múzeum egyike azoknak a kevés helyeknek a városban, ahol a diákigazolvány ingyenes belépésre jogosít.

2. Frederiksberg Have

 A Frederiksberg Have (akarom mondani: Kert) Koppenhága egyik legnagyobb és legszebb zöldterülete, egy romantikus tájkert, amelyet angol stílusban terveztek. Az állatkert szomszédságában, a város nyugati szélén találhattok rá. Hogy miért érdemes tenni itt egy sétát, bármelyik évszakban is jártok Koppenhágában? Egy szó: mert nagyon „hygge”.

Naplemente a Frederiksberg Have-ben.

 A hygge a legdánabb dolog a világon, nem is nagyon lehet más nyelvre lefordítani. Ha mégis megpróbálnám, magyarul talán a harmónia, meghittség, béke fogalmak között keresgélnék. Micsoda szerencse, hogy itt van a Frederiksberg Have, és így magyarázkodás helyett mindenkit elküldhetek oda sétálni. Utána megértitek. Kézenfogva sétáló öregek, szökőkutak, cumifa, futkározó kisgyerekek: színtiszta hygge.  

3. Brumleby

Egyszer az FC København stadionja, a híres Telia Parken környékén sétáltam, amely a város keleti részén található. Valahol az Øster Allé és Østerbrogade között benéztem egy nyitott kapun, és alig hittem a szememnek.

Apró részletek Brumleby utcáiról.

 Ez Brumleby, amit az útikönyvekben biztosan nem fogtok megtalálni. Azóta már tudom, hogy ez a sárgafalú meseváros egy, 1854 és 1872 között a dán Orvosi Szövetség megbízásából, a rászorulók számára épült komplexum. Brumleby a szociális lakhatás egyik legkorábbi példája Dániában, ezzel együtt a későbbi hasonló projektek modellje is egyben.

Ha úgy vesszük, csak pár utcányi, sárgára meszelt kertes házról van szó. De Brumleby igazából egy komplett időutazás, a múlt egy ottfelejtett darabkája a város közepén. Csínján bánjatok a fényképezéssel, mert a gyönyörű, vidéki hangulatot árasztó házikókban jelenleg is laknak. Érdekesség, hogy az 1990-es években történt jelentős felújítások eredményeként minden apartmant saját fürdőszobával és WC-vel látták el, és jelenleg 221 van belőlük. (Csak, hogy értsétek: korábban ezeken a létesítményeken több lakás osztozott egymással, ami egy teljesen bevett dolog volt a régi Dániában. Sőt, még a mai napig találni olyan tömbházat, ahol az alagsorban van a közös mosókonyha.)

4. Kind of Blue Bar

 A lista végére hagytam az esti programokat, de mivel októbertől áprilisig baromi korán sötétedik, tulajdonképpen ez a lista fontosabb része. Nem reprezentatív véleményem szerint „Nørrebro” Koppenhága legkirályabb városrésze. Nem azért, mert én is itt laktam éveken át, hanem inkább amiatt, mert rajtam kívül még több, mint 50 nemzetiség vallja Nørrebro-t otthonának. Ez a multikulti közeg azt eredményezi, hogy itt választhatsz, hogy egy utcasarkon belül eredeti nepáli, mexikói, vagy esetleg török étteremben vacsorázz. Ennek megfelelően az éjszakai élet is hasonlóan sokszínű, amiből is az én kedvenc színfoltom a „Kind of blue” Bar a Ravnsborggade-en. (Linkeltem térképet.)

Péntek esti hangulat.

 Ez a környék tele van jobbnál-jobb bárokkal, szóval ha a Kind of Blue-ban éppen nem lenne szabad asztal, ami valljuk be, péntek és szombat esténként megesik, nem kell pánikba esni. A Kind of Blue-t egy kis, a nevéhez hűen sötétkék, jazz stílusú bárnak kell elképzelni, isteni csapolt sörökkel és tökélyre fejlesztett koktélokkal. A Dark'n'stormy különösen jól el van találva, ami a csapos/tulajdonos karakteres akcentusával, és a hely füstös atmoszférájával együtt remek összhangot képez. Ha mindez nem lenne elég, van még egy hátsó helyiség is, ami a bár résztől kellemesen elszeparálva, marokkói szőnyegekkel és színes puffokkal berendezett. Ideális randihely beszélgető szoba.

5. Hétvégi Jam Session Christianiában

Christiania azért olyan hely, amit biztos amúgy is útba ejtenétek. A Koppenhága közepén 1971 óta létező alternatív közösség gyakorlatilag egy külön város Koppenhágán belül. Napjainkban körülbelül 1000 ember lakik a 34 hektáros területen, amely számos kreatív műhely, művészeti galéria, zenei helyszínek, vega és organikus éttermek otthona is egyben.

Christiania életkép.

És igen, itt van a híres-hírhedt „Pusher street” is, ahol kvázi legálisan marihuánát lehet venni. Emiatt Christiania állandó téma a dán parlamentben, folyamatos fejtörést okozva az állami szerveknek. Kicsit ahhoz hasonlíthatnám, mint a józsefvárosi piac esetét Budapesten. A hivatalos szervek évekig fenyegetőztek a bezárásával, miközben piac a budapesti társadalom szerves részét képezte. Christiania persze sokkal több ennél, és már 40 éve létezik.

Ha egy igazán eredeti élményre vágytok a Freetown falain belül, akkor irány az Operaen nevű szórakozóhely, ahol vasárnaponként „Jazz Jam Session”-öket tartanak. Cigarettafüst, félhomály, elképesztő lazaság és fantasztikus zene egy légtérben – ezek a délutánok a hippi életérzés legtisztább megnyilvánulásai a szememben.

Neked melyik a kedvenc helyed Koppenhágában?

Enteriőr egy østerbro-i kézműves kávézóban.

Az egyszerűség gyönyörködtet. A dánok tudják ezt, és nagyon magasra teszik a mércét. A Dániában töltött éveim alatt megtanultam, hogy a letisztultság nem olyan szépséget jelent, amihez már nincs mit hozzátenni, hanem olyat, amiből már nem lehet mit elvenni. De mitől világhírű a dán dizájnkultúra, és miért nyeri el Koppenhága évről-évre a világ egyik legélhetőbb városa címet?

A koppenhágai dizájnstúdióban, ahol dolgoztam, az egyik projektünk során egy skandináv, de főként dán dizájnbútorokat forgalmazó boltlánc arculatát kellett megterveznünk a kínai piacra. Ennek kapcsán hosszas kutatómunkába kezdtünk. Meg kellett értenünk, hogy vajon hogyan képzeli el egy más kultúrkörben élő, például kínai ember a dán dizájnt? Melyek azok a faktorok, amik mentén megkülönbözteti a többi stílustól?

A részletekben rejlik a lényeg

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához mélyre kellett ásnunk. Így kerültünk a Dán Dizájnmúzeumba, ahol Christian Holmsted Olesen, a múzeum kurátora tartott nekünk egy szeméylre szabott tárlatvezetést.

„Ha körülnéztek itt, megértitek, hogy a dán dizájn egyáltalán nem találékony vagy újító szemléletű. Mi dánok soha nem találtunk fel semmi izgalmasat. De az apró részletek megszállottjai vagyunk. A mi dizájnunk az evolúcióról, az apró részletek tökéletesítéséről szól.”

És pont ez a fokozatos, lépésről lépésre való haladás, az egymás ötleteire építés teszi a dán dizájnt olyan egyedivé és könnyen felismerhetővé. Letisztult formák és kidolgozott részletek.

Napfürdőzés a Black Diamond könyvtár teraszán.

„Dán dizájnról” az 1950-es évek óta beszélhetünk. Ekkortájt vált uralkodóvá az a nézet, hogy a mindennapi használati tárgyaink egyszerre lehetnek szépek, funkcionálisak, és a tömegek számára is elérhetőek. Napjainkban a dizájn a dán életforma természetes alkotóeleme. Ez az építészeti megoldásokban és a közösségi tereken éppúgy érződik, mint a személyesebb enteriőrökben vagy a legapróbb használati tárgyakon.

Múlt és jelen harmóniája

Mindegy, hogy Aarhus vagy Koppenhága, a dán közterületek tele vannak világhírű építészeti remekekkel. Ebben a befogadó, mindenre nyitott kultúrában jól megférnek egymás mellett a macskaköves, zegzugos utcák, a színesre festett, fagerendás házikók, és a legmodernebb, üvegborítású irodaházak és high-tech központok.

Vízparti formák.

 Jó példa erre a kettősségre a koppenhágai csatorna Islands Brygge feletti része, ahol a víz egyik oldalán Christianshavn vöröstéglás épületei, a másik oldalon pedig a hipermodern nemzeti könyvtár, a Black Diamond kapott helyet. A Black Diamond különlegessége, hogy építésekor a régi, 17. századi könyvtárépületet is megtartották, így a zimbabwei fekete gránitból csiszolt, futurisztikus szárny a régi épülethez lett hozzátoldva, azzal együtt létezik.

Nagyon izgalmas látvány. Ha pedig a felhők mögül előbújik a nap, az épület neve is értelmet nyer: napsütésben a fekete grániton úgy tükröződik a tenger, mintha ezernyi gyémánt vakítaná a szemed.

A káprázat és a dán kreativitás másik, számomra különösen kedves példája Aarhusban található. A második legnagyobb dán város kortárs művészeti múzeuma, az AROS tetején ugyanis egy szivárványszínű körfolyósóban sétálhatsz a város felett.

Szivárványfolyosó a város felett Aarhusban.

Ami kívül, az belül

Minél jobban szűkítjük a fókuszt a közösségi terektől egészen a hálószobákig, a lényeg akkor sem változik. A dánok nem szeretik a felesleges cicomát, se a mellébeszélést. Mint ahogy egy dán embert ritkán látni nagyzolni vagy harsány színekbe öltözni, egy igazi dán lakásban fehérre meszelt falak, lakkozatlan hajópadló, és minimális bútorzat fogad. Külső és belső tökéletes összhangban van.

És hogy számomra mik adják a dán dizájn lényegét?

Nyári idill Islands Brygge-n.

A tökéletesen eltalált méretek. A velükszületett stílusérzék. A divatikonok. A nyitottság. Christiania színei. A meseszerű Tivoli. A díjnyertes dizájnstúdiók.. A királynő. A zöld megoldások. Az érzés, mikor megmártózol a belvárosi kikötő vizében. Az egyik legboldogabb társadalom része lenni a világon. H.C. Andersen, a meseíró hazája. A LEGO otthona. A világ legjobb éttermei. A Bang & Olufsen. A fenntartható megoldások. A Kis Hableány. A tejfelszőke lányok. Az emberközpontúság. Az innovatív gondolkodás és a gyors alkalmazkodóképesség. Az emberléptékűség. A világ legfejlettebb biciklis infrastruktúrája. A gyertyák az ablakokban. A hygge. A kiváló start-up környezet és a befogadó üzleti kultúra.

A dán dizájn egy életérzés. Dánia egy szerelem.

Szerinted is?

6 évnyi lelkes magyarországi fesztiválozás után idén először fordult elő, hogy úgy döntöttem, nem vásárolok karszalagot a SZIGET-re. Ám ez nem jelenti azt, hogy az idei nyaram fesztiválélmény és világhírű zenekarok koncertje nélkül múlt volna el: Dániában maradtam, és olyan fesztiválokon vettem részt ingyenesen, ahol Lana del Rey vagy a The Rolling Stones nagyságú hírességek léptek fel. Miben különbözik egy dán és egy magyar fesztivál? Hogyan működik az önkéntesekre építő, több ezer fiatalnak ingyenes és minőségi szórakozást biztosító skandináv fesztiválmodell?

A májusban zajló koppenhágai karnevál és SPOT Festival után, az igazi dán fesztiválszezont az ország második legnagyobb városában, Aarhusban megrendezett NorthSide Festival indítja június közepén. A 2010-ben induló Northside Festival idénre már 4 napos rendezvénnyé nőtte ki magát, és ezen a nyáron olyan fellépőket vonultatott fel, mint Lana del Rey, a kanadai indie-t játszó Arcade Fire, vagy a SZIGET-en is koncertező Queens of the Stone Age. Amikor az előbb azt írtam, hogy a Northside „Aarhus városában megrendezett”, akkor azt szó szerint értettem: a fesztivál területe pár perces biciklizésre/sétára található a belvárostól, így például a VOLT Fesztiválra jellemző, kellemetlenül hosszú tömegközlekedés nem rondít bele az élménybe.

Igaz, a Northside esetében a belvároshoz való közelségnek praktikus oka van: mivel a fesztivál területén nincsen kemping, ezért nem létezik ottalvós bérlet sem, vagyis mindenkinek, aki az esti buli után aludni is szeretne, vissza kell mennie a városba, de legalábbis elhagynia a fesztivál területét. Aarhusi lakosként én ezt nem éreztem nagy hátránynak, sőt, mivel a zenei programok hajnali 2 körül véget értek, ezért nem a négykézláb-hazamenős reggelekre kell gondolni.

Amikor nem egy tömeg, hanem egy közösség része vagy

A NorthSide a magyarországi top-fesztiválokkal összehasonlítva még kis volumenű fesztiválnak számít: méretre körülbelül fele akkora, mint a soproni VOLT Fesztivál. Azonban ez a szolgáltatások és a zenei repertoár színvonalában egyáltalán nem érződik, illetve pont emiatt van igazi „közösségi”, barátkozós érzése az embernek, amit az évek során óriássá nőtt SZIGET-en mára sokan hiányolnak. Itt még működött az, hogy ha délután a fűben ülve rámosolyogtál egy fiúra, akkor jó eséllyel újra megtaláltad az esti koncert előtt ácsorgó tömegben. Itt még nem tart 30 percig odaérni egyik helyszínről a másikra, és a második nap végére minden sörös pultnál sikerül ismerősbe botlanod.  Itt (még?) nem gagyi alapanyagoktól összetákolt gyorsételeket kínálnak háromszoros áron, hanem organikus alapanyagokból készült szendvicseket és teljes kiőrlésű baguetteket. Ez a könnyed, exkluzív és barátságos érzés az, amit én magyar fesztiválon már nagyon régen nem éreztem.

Teljes fesztiválbérlet 16 órányi önkéntes munkáért cserébe

És akkor mennyibe is kerül egy bérlet vagy egy napijegy a NorthSide-ra? Mivel ez mégiscsak Nyugat-Európa, annak is a tehetősebb fele, ez számszerűsítve azt jelenti, hogy egy napijegy 795 dán koronába (kb. 28 000 HUF), egy bérlet elővételben pedig 1295 dán koronába (kb. 54 000 HUF) került. De itt jön a csavar: nem ismertem olyan fiatalt Aarhusban (magamat is beleértve), aki fizetett volna egy koronát is azért, hogy a NorthSide-on részt vehessen. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy mindenki önkénteskedett. Első hallásra könnyen mondhatja bárki, hogy oké, mi ebben a nagy szám, elvégre a magyar fesztiválokon is dolgoznak önkéntes fiatalok. Dániában azonban jóval többről, egy teljesen más modellről van szó. (Főleg ha tudjuk, hogy a fesztiváloktól függetlenül a dán társadalom 43%-a végez valamilyen önkéntes munkát.) Míg a magyar fesztiválokon leginkább csak ilyen-olyan ismeretségek árán lehet bekerülni egy-egy jobb önkéntes munkakörbe, a NorthSide szinte teljes egészében önkéntesek munkájából működik. A beléptető kapunál álló ellenőrzőktől a szemétszedőkig, a színpadépítőktől a pultosokig, a partyfotósoktól a bankkártya standosokig, a „személyzet” több ezer önkéntes fiatalból verbuválódik, akik fejenként összesen 16 órányi munkájukért cserébe az egész fesztiválra érvényes bérletet, a fesztivál logójával ellátott pólót, a buli területén beváltható kajakupont és kedvezményes alkoholt is kapnak. Ez pedig még jobban erősíti a közösségi feelinget: mikor az egyetemi csoporttársad csatolja fel rád a bejáratnál a karszalagot, az ivócimborád csapolja neked a sört, és a legjobb barátoddal kell szemetet szedned egy koncert után, akkor tényleg úgy érzed, hogy ez az egész most a Tiéd, és nemcsak egy tömeg, de egy közösség része vagy.

A „dán SZIGET”, azaz a Roskilde Festival

Először is le kell szögezni, hogy a Roskildén már akkor Bob Dylan vagy Ray Charles lépett fel, amikor a SZIGET Fesztiválnak még az ötlete sem létezett. Az 1971-től napjainkig megrendezett, eredetileg hippi összejövetelként indult Roskilde Festival napjainkra Észak-Európa legnagyobb zenei rendezvényévé nőtte ki magát: az elmúlt években már 130-150 ezerre rúgott a látogatók száma. A 4 napos bemelegítést és a 4 tényleges fesztiválnapot összeadva egy hétig tart a móka, minden év június végén/július elején. Adott már itt koncertet az Oasis, a Metallica vagy a Coldplay, az idei évben pedig a The Rolling Stones, az Arctic Monkeys, és Stevie Wonder volt a fellépők között.

Önkéntesek, non-profit buliszervezés és pucérmaraton

Érdekes tény, hogy Skandinávia legnagyobb zenei fesztiválját egy non-profit szervezet, a Roskilde Karitatív Egyesület működteti, melynek célja a kultúra, a környezettudatosság és a humanitárius projektek támogatása. Vagyis a Northside-hoz hasonlóan a Roskilde is túlnyomórészt önkéntesek munkája köré épül, így idén már több mint 30 000 önkéntes vett részt a fesztivál lebonyolításában – mindössze 50 főállású alkalmazottal megtámogatva. Ezen felül a Roskilde Alapítvány 2014-től azt a szimpatikus újítást is bevezette, hogy a résztvevő önkéntesek szavazhatnak arról, hogy az adott évben melyik civil szervezeteknek ítéljék oda a fesztivál profitját. Elgondolkodtató, hogy ez az önkéntesekre építő, non-profit elven működő rendszer mennyire messze áll a magyar sajtóban a SZIGET kapcsán unalomig emlegetett „nullszaldós” panaszkodással.

A legizgalmasabbat pedig a végére hagytam: a Roskildén 1999 óta minden évben megtartják a fesztiválkemping körüli meztelen futóversenyt. Ez a szép hagyomány mára annyira népszerűvé vált, hogy a férfi résztvevők nagy száma miatt nekik már selejtező előfutamokat kell rendezni. Mivel a verseny férfi és női győztese minden évben bérletet nyer a következő évi fesztiválra, ezért nem aggódok, hiszen ha önkéntesnek valamiért nem vennének fel, akkor a pucérmaratonon még mindig lesz esélyem ingyen fesztiválbérletet nyerni.

Nehéz nem észrevenni: Berlinben a graffitis kultúra mindenütt jelen van. A hihetetlenül élénk street art kultúra a német fővárost egy hatalmas, felnőtteknek való játszótérré alakítja, a művészire pingált utcai szemeteskukák, az irodaházak falára festett cifra szörnyalakok és a tarka-barkán rohanó városi vonatok képével. Utcai felderítő riport a belvárosi szivárványhoz nem szokott átutazók szemüvegén keresztül.

A graffitis kultúra

„Berlin a graffiti művészet európai Mekkája” – állítja Jochem, az Overkill nevű graffitis bolt eladója, nem messze a Schlesisches Tor-tól. Micsoda, hogy itt még külön, graffitis kellékekre specializálódott bolthálózatok is léteznek? Igen, a kereslet megkívánja, hiszen Berlinben több ezer aktív street art művész rajzolja át a város arculatát napról napra. Ugyan személyesen nem ismerik egymást, de a legjobbak kézjegyét mindenki felismeri a falakon. „Az alkotások mögötti egyéni motiváció különbözhet, de a graffitis kultúra fő mozgatórugója a hírnév megszerzése, alapvetően minden ekörül forog.” – magyarázza Joachim arra a kérdésünkre válaszolva, hogy mi hajtja az embereket arra, hogy közterületekre színes festékeket spricceljenek.

Pár éve még Styler One is közéjük tartozott. A Warschauer Straße-nél lévő U-Bahn állomásnál találkoztunk, ahogy az összecsukható székén ülve rajzolta – ezúttal csak kis vászonra – a legújabb graffitijét, melyhez hasonlók körülötte hevertek a járdán, darabonként 5-35 euróért kínálva. Styler még kisfiúként kezdte, állítása szerint 21 éve a graffiti szerelmese. Miután azonban szenvedélye fél évre a börtönbe jutatta, elhatározta, hogy felhagy a falfirkával és az előbb említett „legális” graffiti bizniszbe kezd.

„Manapság amekkora büntetést kaphat érte az ember… Megcsinálsz egy falat, és akár 12 hónapra is lecsukhatnak érte. Főleg ha többször is elkapnak, onnantól már egyszerűen nem éri meg tovább csinálni.” – meséli Schuhe, egy másik utcai graffiti művész, aki épp látogatóba érkezett az összecsukható székes standhoz, megnézni, hogy megy az új üzlet jó útra tért barátjának.

Törvényes keretek

Bár a graffiti a berlini utcakép szerves részét képezi, valójában ebben az európai fővárosban is viszonylag kevés terület áll a törvénykövető street art művészek rendelkezésére. Vagyis a közterületen elkövetett graffiti Berlinben is bűncselekménynek minősül. Innen nézve már elég meglepő, hogy városnéző sétánk alkalmával kapásból fél tucat graffitis spray-ket, védőkesztyűket áruló boltba botlottunk bele.

Maga a graffiti, mint jelenség a ’80-as években került be a nyugat-német köztudatba, az akkori amerikai filmek hatására. Ez a kulturális hatás, majd a berlini fal leomlása 1990-ben, tökéletes terepet biztosított a már létező nyugat-berlini street art kultúrának a volt szocialista városrész, Kelet-Berlin utcáin. Annak idején a rendőrség nem fordított sok figyelmet a félig ismeretlen jelenségre. „Kelet-Berlinben senki nem tudott még róla, nem értették, mi ez.” – mesélte Jochem a graffitis boltban. A graffiti művészek számára ez volt az “aranykor”, vagyis az az időszak, amikor a tarka utcai alkotások még félig-meddig büntetlenül lepték el Berlint.

„Szerintem jelenleg nincs még egy város a világon, ahol ennyi street art művész lenne, mint Berlinben. Berlin vonzza magához a művészeket, mert ezeken az utcákon egyszerűen mindegyik festmény jobban néz ki.” – állította Schuhe, mielőtt a két barát elbúcsúzott egymástól a Warschauer Straße-nál, ahol a sétánk kezdődött. Egymás öklébe csaptak, majd Styler újra a fejébe húzta a kapucniját, felvette a filctollat, és az utcára kirakott kemping-székén ülve folytatta, amit gyerekkora óta a hivatásának érez.

A cikk eredeti változata angol nyelven íródott, és a „Europe & Me” Magazin speciális berlini kiadásában jelent meg. Az eredeti, angolul írt cikk társszerzője: Veronika Pitrova.

Mielőtt kiutaztam volna a skandináv országba, valahol olvastam, hogy az aarhusi egyetem kampuszát beválasztották a világ legszebb egyetemi kampuszai közé. Elvárásaimat csak tovább tetőzte, hogy az egyetemek tudományos teljesítményét világszerte listázó, a saját műfajában mérvadónak számító QS Rankings alapján Aarhus a világ top 100 egyetemei között van. Bár sosem értettem, hogy ki és mi alapján állítja össze ezeket a jól hangzó rangsorokat, ezek alapján izgatottan vártam a taláros professzorokat és a boltíves udvarokat, mint amilyenek a Harry Potter-regényekből, de legalábbis Oxfordból az emlékezetemben éltek.

Letisztultság és modern dizájn

Ebben a várakozásomban csalódnom kellett. Mivel az aarhusi egyetem nagyon fiatal – csak az 1920- as évek végén alapították – az évszázadok diákjai által elkoptatott folyosók és ódon falak helyett modern, napkollektorokkal felszerelt épületek fogadtak, és egy tökéletesen a mai igényekhez igazított, jól megtervezett egyetemi város. Kollégiumi épületek a tantermek tőszomszédságában, parkos övezet az egyetem különböző épületei között, kiskacsák a tóban, és úgy általában a természet közelsége mindenütt. A melegebb hónapokban rengeteg közösségi programot szerveznek az előbb említett egyetemi parkban, az meg egyenesen filmbe illő, ahogy a napsütéses délutánokon egy pokrócon heverve olvashatunk a fűben, vagy kiskacsákat etethetünk a tóparton.

A kampusz otthonosságát tovább erősíti, hogy 0-24 óráig a hallgatók rendelkezésére áll. Ugyan azépületeket este 6 óra körül bezárják, a diákigazolvány chipkártyaként is szolgál, amely segítségével az összes épület és minden közösségi térbe vezető belső ajtó nyitható. Különösen praktikus ez a könyvtár esetében, ami a személyes kedvencem az egész kampuszon: ha valaki nagyon megfárad az esszéírásban, ledőlhet a könyvtár közepén elhelyezett nyugágyakba, de ami még ennél is szürreálisabb, az az, hogy a helyhiányt elektronikusan ide-oda tologatható könyvespolcokkal oldották meg. Ha maga a kampusz minimalista építészeti stílusa nem is, ezek a maguktól mozgó könyvespolcok egy kicsit mégis felélesztik a Harry Potter-es vízióimat az iskolával kapcsolatban.

Bár már alapvetően nemzetközi szakra iratkoztam be, a képzés nem abban az értelemben nemzetközi, ahogy a tárgyleírásokban és a tankönyvek címében szerepel. A hatvan évfolyamtársam közül körülbelül csak 15-20 dán, a többiek a világ legkülönbözőbb helyeiről gyűltek össze: izlandi, kanadai, dél-koreai, kínai, és ghánai fiatalokkal is egy osztályban ülök. Elképesztően pezsgő szellemi közegbe kerültem így, hiszen itt a magyar egyetemeken még gyerekcipőben járó csapatmunka, együttgondolkodás és a diákok véleménynyilvánítása köré építik a tanmenetet. Ez pedig akkor válik különösen izgalmassá, ha egy vitában a világ minden sarkából ütköznek az álláspontok. Amikor a modern világtörténelemről szóló órán a mellettem ülő kínai lánynak ki kellett „gugliznia”, hogy mit jelent az a szó, hogy imperializmus, vagy amikor egy Pakisztánról szóló előadás végén a hátsó sorból jelentkezett valaki, hogy személyes tapasztalatai alapján kijavítsa az előadót, „mert ő félórányi autóútra lakik az említett területtől”, akkor éreztem igazán, hogy nemzetközi szakra járok.

„Ülj le fiam, ez egy mínusz hármas felelet!”

A pofonegyszerű magyar osztályozási rendszerből érkezve nagyot néztem, amikor először ismertették a dán osztályozási skálát. Mert az addig világos, hogy az értékelés horizontja 0-tól 12-ig terjed, de azt már nem sikerült teljesen megértenem, hogy minek egy 12 fokozatú skála, ha nem lehet benne csak 5-féle érdemjegyet adni. Ez azt jelenti, hogy a legjobb jegy a 12-es, az utána következő a 10-es, majd a 7-es. Tehát senki nem kaphat 11-est, vagy 9-est, mert olyan jegy nincs. Létezik viszont a mínusz 3-as osztályzat, ami a hivatalos értékelési útmutató szerint a „minden szempontból elfogadhatatlan és értékelhetetlen teljesítményt” jelenti. Azt nem tudom, hogy a gyakorlatban pontosan mit kell elkövetni ezért a jegyért cserébe.

Teljesítményalapú tanulmányi ösztöndíj nincsen, azaz elviekben teljesen mindegy, hogy a legrosszabb vagy a legjobb osztályzatot kapod-e, a munkaerőpiacra való belépésnél viszont a jegyek hatalmas jelentőséggel bírnak. Dániában minden komolyabb cég elkéri a pályakezdőktől az egyetemi tanulmányaikról szóló oklevélmellékletet, azaz a legjobb gyakornoki helyek és teljes munkaidős állások kizárólag az egyetemi tanulmányaik alatt végig jól teljesítő jelentkezőknek vannak fenntartva.

Mi az a Friday Bar?

Az itteni diákéletet és úgy általában a skandináv mentalitást jellemzi, hogy a spontán kialakult összejövetelek helyett a szociális interakcióknak itt intézményesített, előre megtervezett keretei vannak. „Mi nem megyünk le „csak úgy” focizni a pályára, amikor eszünkbe jut. Ha Dániában focizni szeretnél, először csatlakoznod kell egy klubhoz, ahol aztán megszervezik, hogy minden kedden 18.30-tól 19.15-ig itt és itt játszhatsz a csapatoddal, egyeztetett névsor alapján.” – mesélte ezzel kapcsolatban egy dán barátom. Van valami furcsa bája ennek a kiszámíthatóságnak, és ezt alkalmazzák az egyetemi diákélet szervezésében is. Az aarhusi egyetemen minden péntek délután, egy erre a célra kibérelt tanteremben különböző szakok „Friday Bar”-jai várják a diákokat, hogy a csoporttársakkal, vagy esetleg éppen teljesen más szakok hallgatóival legurítsanak egy olcsó sört. Így létezik történész bár, nemzetközis bár, de jogász bár és orvosi bár is, mindegyik az adott szak hallgatói által önkéntes alapon üzemeltetve. Délutáni napközis érzet, halk háttérzenével és alkohollal az egyetem falai között.

Ingyenes dán nyelvoktatás

Bár a dán nyelv első hallásra leginkább valami röfögésre és böfögésre hasonlít, pozitívum, hogy az állam jelenleg még minden külföldről ide letelepedőnek 5 évig ingyenesen biztosítja a dán nyelvoktatást. Annyira ingyenesen, hogy nekem csak annyi dolga van, hogy megadja, melyik napokon és melyik napszakban tart igényt a dán nyelvórákra, és pár hét múlva már kezdődik is a tanfolyam. Az órák 15-20 fős csoportokban zajlanak, heti kétszer 2 órában, és a vadiúj, színes-szagos tankönyveket is a nyelviskola biztosítja.

Ez alatt az ingyenes 3 év alatt állítólag a felsőfokú nyelvtudásig is el lehet jutni. További óriási fegyvertény, hogy minden egyes elvégzett modul végén vizsgát kell tenni, és sikeres vizsga esetén a nyelviskola az európai sztenderdnek megfelelő nyelvvizsga-bizonyítványt állít ki. Ennek alapján karácsonyra már egy alapfokú dán nyelvvizsga boldog tulajdonosa leszek. Igazság szerint ezt jelenleg még nehéz elképzelnem. A nyelvórákat a diákság sokszínűsége már nagyon megnehezíti, hiszen míg az afrikai csoporttársaimnak – számomra érthetetlen módon – alapvető gondjai vannak az „ö” hang kiejtésével, nekem magyarként a szórenddel akadnak nehézségeim, feltartva ezzel német társaimat, akiknek az teljesen egyértelmű. Döcögve haladunk tehát, és ez azért is van így, mert a nyelvtanár a szabályok és alpontok merev, ámde biztos kapaszkodót nyújtó rendszere helyett „érzésből” próbálja átadni a nyelvet. Valószínűleg azért alkalmazzák ezt a módszert, mert az egész dán társadalom valahogy így tanul meg angolul: a tévében és a mozikban egyik angol nyelvű film sincsen szinkronizálva, mindent eredeti nyelven, feliratosan vetítenek, így a dánok az iskolapad helyett kiskoruktól fogva kvázi a tévéből szedik magukra az angol kifejezéseket.

Ez az írásom eredetileg a Globspot.hu-n jelent meg. Az itt olvasható változat az eredeti cikkhez képest új, friss információkal lett kiegészítve.