Mielőtt kiutaztam volna a skandináv országba, valahol olvastam, hogy az aarhusi egyetem kampuszát beválasztották a világ legszebb egyetemi kampuszai közé. Elvárásaimat csak tovább tetőzte, hogy az egyetemek tudományos teljesítményét világszerte listázó, a saját műfajában mérvadónak számító QS Rankings alapján Aarhus a világ top 100 egyetemei között van. Bár sosem értettem, hogy ki és mi alapján állítja össze ezeket a jól hangzó rangsorokat, ezek alapján izgatottan vártam a taláros professzorokat és a boltíves udvarokat, mint amilyenek a Harry Potter-regényekből, de legalábbis Oxfordból az emlékezetemben éltek.

Letisztultság és modern dizájn

Ebben a várakozásomban csalódnom kellett. Mivel az aarhusi egyetem nagyon fiatal – csak az 1920- as évek végén alapították – az évszázadok diákjai által elkoptatott folyosók és ódon falak helyett modern, napkollektorokkal felszerelt épületek fogadtak, és egy tökéletesen a mai igényekhez igazított, jól megtervezett egyetemi város. Kollégiumi épületek a tantermek tőszomszédságában, parkos övezet az egyetem különböző épületei között, kiskacsák a tóban, és úgy általában a természet közelsége mindenütt. A melegebb hónapokban rengeteg közösségi programot szerveznek az előbb említett egyetemi parkban, az meg egyenesen filmbe illő, ahogy a napsütéses délutánokon egy pokrócon heverve olvashatunk a fűben, vagy kiskacsákat etethetünk a tóparton.

A kampusz otthonosságát tovább erősíti, hogy 0-24 óráig a hallgatók rendelkezésére áll. Ugyan azépületeket este 6 óra körül bezárják, a diákigazolvány chipkártyaként is szolgál, amely segítségével az összes épület és minden közösségi térbe vezető belső ajtó nyitható. Különösen praktikus ez a könyvtár esetében, ami a személyes kedvencem az egész kampuszon: ha valaki nagyon megfárad az esszéírásban, ledőlhet a könyvtár közepén elhelyezett nyugágyakba, de ami még ennél is szürreálisabb, az az, hogy a helyhiányt elektronikusan ide-oda tologatható könyvespolcokkal oldották meg. Ha maga a kampusz minimalista építészeti stílusa nem is, ezek a maguktól mozgó könyvespolcok egy kicsit mégis felélesztik a Harry Potter-es vízióimat az iskolával kapcsolatban.

Bár már alapvetően nemzetközi szakra iratkoztam be, a képzés nem abban az értelemben nemzetközi, ahogy a tárgyleírásokban és a tankönyvek címében szerepel. A hatvan évfolyamtársam közül körülbelül csak 15-20 dán, a többiek a világ legkülönbözőbb helyeiről gyűltek össze: izlandi, kanadai, dél-koreai, kínai, és ghánai fiatalokkal is egy osztályban ülök. Elképesztően pezsgő szellemi közegbe kerültem így, hiszen itt a magyar egyetemeken még gyerekcipőben járó csapatmunka, együttgondolkodás és a diákok véleménynyilvánítása köré építik a tanmenetet. Ez pedig akkor válik különösen izgalmassá, ha egy vitában a világ minden sarkából ütköznek az álláspontok. Amikor a modern világtörténelemről szóló órán a mellettem ülő kínai lánynak ki kellett „gugliznia”, hogy mit jelent az a szó, hogy imperializmus, vagy amikor egy Pakisztánról szóló előadás végén a hátsó sorból jelentkezett valaki, hogy személyes tapasztalatai alapján kijavítsa az előadót, „mert ő félórányi autóútra lakik az említett területtől”, akkor éreztem igazán, hogy nemzetközi szakra járok.

„Ülj le fiam, ez egy mínusz hármas felelet!”

A pofonegyszerű magyar osztályozási rendszerből érkezve nagyot néztem, amikor először ismertették a dán osztályozási skálát. Mert az addig világos, hogy az értékelés horizontja 0-tól 12-ig terjed, de azt már nem sikerült teljesen megértenem, hogy minek egy 12 fokozatú skála, ha nem lehet benne csak 5-féle érdemjegyet adni. Ez azt jelenti, hogy a legjobb jegy a 12-es, az utána következő a 10-es, majd a 7-es. Tehát senki nem kaphat 11-est, vagy 9-est, mert olyan jegy nincs. Létezik viszont a mínusz 3-as osztályzat, ami a hivatalos értékelési útmutató szerint a „minden szempontból elfogadhatatlan és értékelhetetlen teljesítményt” jelenti. Azt nem tudom, hogy a gyakorlatban pontosan mit kell elkövetni ezért a jegyért cserébe.

Teljesítményalapú tanulmányi ösztöndíj nincsen, azaz elviekben teljesen mindegy, hogy a legrosszabb vagy a legjobb osztályzatot kapod-e, a munkaerőpiacra való belépésnél viszont a jegyek hatalmas jelentőséggel bírnak. Dániában minden komolyabb cég elkéri a pályakezdőktől az egyetemi tanulmányaikról szóló oklevélmellékletet, azaz a legjobb gyakornoki helyek és teljes munkaidős állások kizárólag az egyetemi tanulmányaik alatt végig jól teljesítő jelentkezőknek vannak fenntartva.

Mi az a Friday Bar?

Az itteni diákéletet és úgy általában a skandináv mentalitást jellemzi, hogy a spontán kialakult összejövetelek helyett a szociális interakcióknak itt intézményesített, előre megtervezett keretei vannak. „Mi nem megyünk le „csak úgy” focizni a pályára, amikor eszünkbe jut. Ha Dániában focizni szeretnél, először csatlakoznod kell egy klubhoz, ahol aztán megszervezik, hogy minden kedden 18.30-tól 19.15-ig itt és itt játszhatsz a csapatoddal, egyeztetett névsor alapján.” – mesélte ezzel kapcsolatban egy dán barátom. Van valami furcsa bája ennek a kiszámíthatóságnak, és ezt alkalmazzák az egyetemi diákélet szervezésében is. Az aarhusi egyetemen minden péntek délután, egy erre a célra kibérelt tanteremben különböző szakok „Friday Bar”-jai várják a diákokat, hogy a csoporttársakkal, vagy esetleg éppen teljesen más szakok hallgatóival legurítsanak egy olcsó sört. Így létezik történész bár, nemzetközis bár, de jogász bár és orvosi bár is, mindegyik az adott szak hallgatói által önkéntes alapon üzemeltetve. Délutáni napközis érzet, halk háttérzenével és alkohollal az egyetem falai között.

Ingyenes dán nyelvoktatás

Bár a dán nyelv első hallásra leginkább valami röfögésre és böfögésre hasonlít, pozitívum, hogy az állam jelenleg még minden külföldről ide letelepedőnek 5 évig ingyenesen biztosítja a dán nyelvoktatást. Annyira ingyenesen, hogy nekem csak annyi dolga van, hogy megadja, melyik napokon és melyik napszakban tart igényt a dán nyelvórákra, és pár hét múlva már kezdődik is a tanfolyam. Az órák 15-20 fős csoportokban zajlanak, heti kétszer 2 órában, és a vadiúj, színes-szagos tankönyveket is a nyelviskola biztosítja.

Ez alatt az ingyenes 3 év alatt állítólag a felsőfokú nyelvtudásig is el lehet jutni. További óriási fegyvertény, hogy minden egyes elvégzett modul végén vizsgát kell tenni, és sikeres vizsga esetén a nyelviskola az európai sztenderdnek megfelelő nyelvvizsga-bizonyítványt állít ki. Ennek alapján karácsonyra már egy alapfokú dán nyelvvizsga boldog tulajdonosa leszek. Igazság szerint ezt jelenleg még nehéz elképzelnem. A nyelvórákat a diákság sokszínűsége már nagyon megnehezíti, hiszen míg az afrikai csoporttársaimnak – számomra érthetetlen módon – alapvető gondjai vannak az „ö” hang kiejtésével, nekem magyarként a szórenddel akadnak nehézségeim, feltartva ezzel német társaimat, akiknek az teljesen egyértelmű. Döcögve haladunk tehát, és ez azért is van így, mert a nyelvtanár a szabályok és alpontok merev, ámde biztos kapaszkodót nyújtó rendszere helyett „érzésből” próbálja átadni a nyelvet. Valószínűleg azért alkalmazzák ezt a módszert, mert az egész dán társadalom valahogy így tanul meg angolul: a tévében és a mozikban egyik angol nyelvű film sincsen szinkronizálva, mindent eredeti nyelven, feliratosan vetítenek, így a dánok az iskolapad helyett kiskoruktól fogva kvázi a tévéből szedik magukra az angol kifejezéseket.

Ez az írásom eredetileg a Globspot.hu-n jelent meg. Az itt olvasható változat az eredeti cikkhez képest új, friss információkal lett kiegészítve.